Művészi Hitvallás

Művészi hitvallás

Isten az Ő képének mására és hasonlatosságára teremté az embert. E bibliai mondatot így folytathatnánk: az ember pedig, hálából ezért a hasonlatosságért, az ő lelkének zenéjével, művészettel adózott a teremtőnek, embertársai nagy gyönyörűségére.

Mi más lehetne a művészet, mint a lelkünkből feltörő hálaadó ima?

Hogyan tudna a sátán rosszabbat művelni, mint ezt az emberi és egyben isteni arcot megbecsteleníteni, a művészet arcát összetörni, gépivé, zavarossá, üressé, semmitmondóvá alacsonyítani szószolóin keresztül?

 Aki e sorokat megmosolyogja, az is tudja, hogy mindez cáfolhatatlanul igaz. 

A művészetben úrrá lett mai káoszig talán az vezetett, hogy a felszaporodott álszent hazugságokat megsokalló egy-két bátor görbe tükröt próbált tartani a világ elé, a torzkép azonban, ilyen értelembe véve, nem vált botránykővé. A kifigurázottnak tetszet, sőt, csakis neki tetszett. Mondjuk ki végre, hogy a polgárpukkasztásnak szánt halabala az állítólagosan célba vett pénzéből tudott fennmaradni és virágozni még ma is. Ez a művészet Júdás pénze. A lélek ettől haldokolni kezd szégyenében.

Mert a művészet nem úri passzió! Nem a jót röhögjünk a „sznobokon” című versengés tehetségtelen, gátlástalan nyeglék körében! Nem lehet a „király új ruhája” sem- az ember, a mindennapi ember mindennapi lelki szükséglete! A művészet a lélek kenyere! Nélküle az ember elenyészik.

Feltörni vágyó érzelem ez, az első tánclépéstől, az első énekhangtól kezdve, a napjainkban épülő építészeti remekművekig. Mintha a föld hasadna meg és egyenesen megnyílott szívéből törnének elő Csete György   Istennek, embernek otthont adó szentélyei, emlékeztetve az építészet ősi és eredendő szépségére és értelmére. Az emberi méltóság helyreállítói ezek az alkotások. Az értelmes emberi lépték őrzői.

E vonatkozásban úgy érzem, hogy az egész világ előtt példát mutat a magyar művészek egy- igaz, hogy nem túl széles, de annál jelentősebb- csoportja, akik nem hajlandók öngyilkos flemingekként zokszó nélkül menni a halálba vezető úton. Megpróbálják megőrizni, felfrissíteni az ember Istentől kapott és már lassan elmosódásra kárhoztatott arcát.

S ha már a magyarság kerül szóba, el kell itt mondanom, hogy magyarnak lenni- a nemzeti tudatban ez soha nem volt faji meghatározás. Magyarnak lenni minőségi hovatartozást, magyarnak lenni hitvallást jelent! 

Nemzetünk nagyjainak ereiben olykor sokféle vér csörgedezett még a magyar mellett, de ez soha nem keltett semmiféle ellenérzést, visszatetszést, sőt, Isten akarata szerint, minden nemzettel szemben befogadásra mindig kész volt nemzetünk. A számtalan csapás és pokoljárás ellenére, amit népünk elszenvedett, sem vesztette el hitét.

Így krisztusi példaként kell, hogy álljon sorsunk örök időkig!

Az emberi élet méltóságának megőrzéséért ennyi küzdelmet még sehol sem vívtak. Nálunk minden századik embernek prófétának kell lenni már ahhoz is, hogy puszta létünket megtarthassuk! Ez a próféták földje itt, Európa közepén!

Hitvilágunk kiirthatatlanul él, gazdag népművészetünk virágaiba rejtve. Hagyományaink ízét őrzi egyedülálló és szép nyelvünk dallama. Szertartásaink a hétköznapok egyszerű és mindennapi szokásaiban lapulnak, bárhová is vet rossz sorsunk bennünket.

A magyarság pusztulása a gonosznak Isten felett aratott győzelmével lenne egyenlő!

            Magamat a magyar művészet, egyetemes értelemben véve pedig az emberarcú művészet jegyében köteleztem el. Olyan szerencsés vagyok, hogy álmaimat a világ legszebb és legidőállóbb anyagaiba; tűzzománcba és bronzba zárhatom. Ahhoz, hogy megleljem nyugalmamat, még sok mindent el kellene mondanom, meg kellene mutatnom abból a világból, amit képzeletemen keresztül egy magasabb hatalom látnom enged.

Semmi mást nem akarok, csak ezeket az üzeneteket és népem szavát közvetíteni.